Idared Hu-Blog - <$ArchiveTitle$>

Épület-recycling

Jó ötlet Észtországból: a materjalid.net siteon lebontott épületdarabokat gyűjtenek, és gondoldom adnak el (nem értem a nyelvet), kilincstől az ajtófélfáig. Kellene ilyen itthonra is, főleg amilyen ütemben bontják el a régi épületeket például a régi gettóban... [forrás]

Fake parkolócetlik a terepjárók tulajdonosainak

Jópofa kezdeményezés Angliában: az Alliance Against Urban 4x4s (azaz a városban 4 kerék meghajtású terepjáróval közlekedők ellen küzdők a valódi parkolási büntetőcédulákra hasonlító cetliket helyeznek el a terepjárók szélvédőjén "Poor Vehicle Choice" felirattal. Nálunk is ideje lenne nekiállni társadalmilag kiközösíteni az értelmetlen autóvásárlásokat...

Zöld marketing

Marketing diplomám van, és mégis érdekelnek a zöld ügyek, a fenntartható fogyasztás, a fogyasztói társadalom és kultúra, mint sok szempontból negatív jelenség. Sokaknak skizofréniának tűnhet, hiszen a marketingesnek egy célja van: minél többet eladni, a zöld aktivista meg pont a fogyasztás és a cégek ellen harcol. A világ azonban nem fekete-fehér, és mindig is úgy gondoltam, hogy teljesen harmonikusan össze lehet egyeztetni a kettőt. A marketingben mindig is az emberközeli területek érdekeltek, a fogyasztáspszichológia, fogyasztásszociológia, mitől fog meg egy embert ("fogyasztót") egy termék, egy márka, egy cég, egy irányzat, mitől alakul ki egy trend. És pont ez az amire szüksége van a zöld szervezeteknek, aktivistáknak, bárkinek, aki valódi befolyásolóvá (influencer) szeretne válni. A zöld ügyeket is el kell adni, és itt jól jön a klasszikus marketing, mert elég nagy a konkurencia az emberek figyelméért.

Ma olvastam a Treehugger-en (egy jó zöld brand!) interjút Seth Godin marketingguruval, aki pont erről beszélt:

Most Americans care about a very very short time horizon, and are easily swayed with group pressure on things like patriotism and faith. (...) Global warming is vague and distant.

Acid rain is a much more powerful story. Acid = death and rain is omnipresent and supposedly pure and lifegiving. Put them together and you get something that feels tangible and an emergency.

Annyiféle pesszimista jövőbelátás hangzik el minden nap a tévében, rádióban, az újságokban: a Föld melegszik, az olaj fogy, a halak kihalnak, az Antarktisz olvad, stb. De a mi városunkban még mindig elviselhető az idő, még mindig van a benzinkútnál benzik, kevesen tudjuk hány hal volt és van a Tiszában, és az Antarktisz meg messze van. Kisebb dolgunk is nagyobb annál, mint hogy a globális felmelegedés miatt aggódjunk a mindennapokban, és ha aggódunk, akkor is, mit csináljunk ellene?

Sok az elvont, tudományos, nem emberközeli üzenet a zöld témákban, és kevés a mindennapi, emberközeli, feldolgozható, megfogható, felfogható, és figyelemfelkeltő.

Volt néhány éve egy mellrákellenes óriásplakátkampány Magyarországon, egy női mellből egy meggyújtott kanóc lógótt ki. Az üzenet első látásra célbaért. Sokan felháborodtak, mások nem szóltak semmit, de mindenkinek szempillantás alatt eljutott a tudatáig mit mond a plakát, és az emberek beszéltek róla.

Még egy érdekes meglátás:

"We need to be a lot less fractious, and need to focus on the emotional actions that matter. (...) Ask ten greens what we should spend our money on next, and they’ll give you ten answers. That’s crazy. We need a priority list. The fundamentalists have one.

For example, if we focused all our energy on selling “don’t eat cow”, it might hit critical mass. And if it did, the side effects would be spectacular."

Pont tegnap gondolkodtam azon, hogy mennyire okosan egységbe tömörült a civilvilág a mostani szegénységellenes kampányban. Mára nincs a Földön ember aki ne hallott volna a készülődő G8 summitról és a kapcsolódó tüntetésekről, kampányról a szuperkoncertekről. Az mozgalom rengeteg civilszervezetből áll a legnagyobbaktól az öt fős kerületi cserkészcsapatokig, celebrityktől az egyszerű blogtulajdonosokig, de egy a jelszó: Elég volt a szegénységből!. Az összes megmozdulás erről szól, nem vonják bele a klímaváltozást, globalizációt, amerikanizációt és az összes többi G8-közeli témát, idén egy kérdést szegeznek a világnak: hogyan lehet, hogy még mindig milliók halnak éhen a világban értelmetlenül a szegénység miatt? A kérdés megoldására 4 pontban fogalmaztak meg követeléseket, és mindegyik kampányrész ezt szajkózza, legyen az Geldof, ahogy a Live 8-ről nyilatkozik, vagy a UK makepovertyhistory.org websiteja, amire blogok es siteok ezrei linkelnek fehér szalaggal. Egy nagy bombát robbantottak, ahelyett, hogy sok kis gránáttal bombáznák a közvéleményt, és a hatás meg is van.

Tehát a takeaway Seth Godintől:
1. Ütős, emberekhez szóló üzenetek kellenek elvont és távoli elméletek és rémképek helyett.
2. Rendszerezni kell a célokat és sorrendet felállítani, hogy az üzenetek egyenként nagyot tudjanak szólni, ahelyett hogy elhalványodnának egy nagy üzenetködben.

Jön a Walmart, mi lesz velünk?

Most már biztos: jön a Wal-Mart. De jó lesz ez nekünk? Tájékozódásképp ajánlom a PBS Frontline című műsorának egyik idei epizódját, amelynek beszédes címe: Is wal-mart good for america? vagy a Fast Company The Wal-Mart You Don't Know című cikkét.

A magyar termelők már a Lidl-től is kibuktak, hát most felköthetik a gatyát. Erről még százával fogjuk olvasni a cikkeket az összes napilapban és hetilapban, ha ráébrednek majd a témára, de van az éremnek egy másik oldala: el kéne gondolkodni nekünk vásárlóknak is egy kicsit, érdemes-e a Walmart-ra rácuppannunk. (Idézetek az FC cikkből)

"In the end, of course, it is we as shoppers who have the power, and who have given that power to Wal-Mart. Part of Wal-Mart's dominance, part of its insight, and part of its arrogance, is that it presumes to speak for American shoppers.

A Walmart egészen biztos a legolcsóbb áruház lesz az országban belépésétől kezdve, és ismerve a magyar árérzékenységet, ezzel máris nyert ügye van. De milyen áron?

"Wal-Mart has also lulled shoppers into ignoring the difference between the price of something and the cost. Its unending focus on price underscores something that Americans are only starting to realize about globalization: Ever-cheaper prices have consequences."

A Walmart jó eséllyel egy amolyan hatalmas kínai bolt lesz, megspékelve néhány márkázott - de többnyire Ázsiában gyártott - termékkel és padlóig nyomott árú friss élelmiszerrel. Amerikában a Walmart által forgalmazott árukészlet - termékfajtától függően - 70-90 százaléka Kínai gyártmány. Persze, van a kínai zoknik között is jó minőségű, de azért a kínai boltjaink nem a minőségről híresek. Tehát a Walmart olcsó lesz, de feltehetőleg olyan is lesz.

Közben szépen lassan kihalnak majd a kisebb boltok, és egyszer csak arra ébredünk, hogy vagy Walmartnál veszünk kínai cuccot, vagy Walmartnál veszünk kínai cuccot.

És lesz még 1-2-4-15 fémszínű dobozunk az autópálya mellett, a belvárosban meg összedőlnek majd az üresen kongó áruházépületek. Június elején írtam az angliai klónvárosokról.

Az új boltokat persze csak kocsival lehet majd megközelíteni, dugó, légszennyezés, óriásparkolók.

És már csak hetek kérdése és egészen biztosan remek számsorokat mutogatnak majd nekünk, hogy a Walmart mennyi munkahelyet fog teremteni. Csak arról nem fognak szólni ezek a számok, hogy hány munkahely fog a háttérben szépen csendben megszűnni, és hogy a megszűnt munkahelyek és az új munkahelyek között milyen jövedelmi és ezzel együtt adófizetési különbségek lesznek.

A fentebb linkelt Fast Company cikkben van egy érdekes story a Levi's-ről, hogyan hódolt be a Walmart hatalmának, és hogyan vett ezzel együtt 180 fokos fordulatot. A Levi's az egyik nagy amerikai ikon volt, a tartós és elnyűhetetlen minőségi gatyák gyártója. Ma a Levi's-nek nincs egyetlen amerikai gyártó üzeme sem, az utolsó gyáraikat 2003-ban zárták be, két hónappal azután, hogy a Levi's low-budget farmereket elkezdte a Walmart árulni. Az olcsó Walmartban csak olcsó Levi's-t lehet eladni, az olcsó Levi's-t csak olcsón varrva, olcsó alapanyagból lehet legyártani, és a végén megint ott tartunk, hogy olcsó húsnak híg a leve.

A Levi's 2003-as III. negyedévi üzleti jelentésében így kesereg a vezérigazgató: "We continue to be faced with tough economic environments worldwide and persistent price deflation in the apparel industry. In the United States, it’s been reported to be the worst apparel deflation since the Depression, and it’s not going away". Ironikus, nem? A defláció katalizátora éppen a Walmart (és társai), a Levi's kénytelen behódolni az óriásnak, és szakítani a gyökereivel, beáll a sorba, egy lesz a kínai importőrök közül, de éves jelentésében továbbra is a deflációról kesereg.

És ez csak egy cég a többezer vagy tízezer közül aki mesélhetne milyen hatással volt üzletére, gyártására, vagy a termékeinek piacára a Walmart. Sok szerencsét kis hazánk!

Lábnyomunk a földön, hány Föld tudná eltartani a magyarokat?

Meglepő felfedezés mára. A jó hír: Magyarország ökológiai lábnyoma a 25 EU ország között a legkisebb, ami azt jelenti, hogy kis társadalmunk jelenlegi fogyasztási szintje a 25 ország között legkisebb mértékben múlja felül a Föld ökoszisztémájának teljesítőképességét. A rossz hír, hogy ennek egyáltalán nem örülhetünk, mert az ország jelenlegi fogyasztási és termelési szintjének fenntartásához a Föld lakosságára vetítve még így is két teljes Földgolyóra lenne szükség. Persze ez így elég elvont és túlzó kijelentésnek tűnik, de a valóság cseppet sem rózsás.

A Föld teljes lakosságának jelenlegi fogyasztási és termelési szintjének fenntartásához 21%-kal több kapacitásra van szükség, mint amennyivel a Föld nevű bolygó rendelkezik, és ez a szakadék egyre bővül.

Az "ecological footprint", azaz ökológiai lábnyom fogalmára valahogy a hazai média nem annyira kapott rá, mint például a klímaváltozásra általában. Pedig a sok kutatási jelentés, pesszimista becslés, stb között ez az ami egy kicsit emberközelibben be tudja mutatni egy nem-tudós számára is, hogy mi a helyzet.
Az ökológiai lábnyom azt méri, mennyi földterületre és vízre van szükség ahhoz, hogy egy adott emberi populáció (pl a Föld lakossága, vagy egy ország lakossága) fogyasztásának kielégítéséhez (textil, étel, stb) és az általa termelt szemét elnyeléséhez, adott technológiai színvonalon.

Link: Europe 2005: The Ecological Footprint

Itt lemérheted a saját footprintedet: ecofoot.org
Az enyém:

Magyarország lakosságának átlagos footprintje 3.5 hektár, Ausztriáé 4.6, az USA-é 9.5, Kanadáé 6.5. (A többi országé itt látható.)

Mégis jó nekünk a popkultúra?

Az amazonon már pár hete belebotlottam Steven Johnson Everything Bad Is Good for You című könyvébe, és eltettem a megvizsgálandó érdekességek közé. Ma beleboltottam Malcolm Gladwell összefoglalójába a New Yorkerben, és jót szórakoztam.

A könyv fő tézise, hogy nem kell agyonfikázni a popkultúrát, a reality tv-t és a videójátékokat, mert ha jobban megnézzük őket, tulajdonképpen jót tesznek velünk. A kiindulópont egy 20 évvel ezelőtti felfedezés, miszerint az amerikai lakosság IQ-ja a XX. század folyamán folyamatosan emelkedett, átlagosan 3 ponttal évtizedenként, és a növekedésre nem elég magyarázat a gazdasági, társadalmi jólét növekedése. Johnson szerint a jelenség mögött nem más áll, mint a pop kultúra.

A TV műsorok egyre bonyolultabbak, a sorozatok szövevényes folytatásos eposzokká váltak a Dallas egyszerűcske világával szemben, a videójátékok bevezető leírása sokszor felér egy nagyregénnyel, a játékhoz pedig komplex döntésekre, gondos mérlegelésre, stratégiára, annak végigvitelére van szükség. A sorozatok és a videójátékok is magasabb szintű agymunkát kívánnak, mint 30-40, vagy akár csak 10 évvel ezelőtti elődeik (Tetris vs GTA III). Johnson szerint ez az agymunka fejleszti képességeinket, a TV nézés és a videójáték nem csak a képernyő bámulásából áll, hanem az agyunkat fejlesztő hasznos elfoglaltságok. Forradalmi gondolatok, nem? Addig rendben is volna, hogy minden bonyolultabb és több kognitív képességre van szükségünk a feldolgozására, mint a korábbi évtizedekben. De hogy ettől rögtön intelligensebb lenne a társadalom az már kissé erős állításnak tűnik.

A könyvnek erősen "popular science" szaga van, mintha inkább azt írná meg, amit az átlagos amerikai fogyasztó hallani akar, és nem azt, amit a tudományos kutatások alátámasztanak. Például rögtön az jutott eszembe, hogy ha tényleg ekkora hatása lenne a játékoknak a kognitív képességeinkre, akkor mi a helyzet azzal, hogy a videójátékok nagy többségében a stratégia fő jellemzője, hogy embereket vagy épp szörnyeket kell halomra ölni? (Tudományos kísérletek sora bizonyítja, hogy az erőszakos videójátékok agressziót és mindenféle egyéb káros pszichológiai állapotot szülnek.) Vagy nehogymár azért mert a reality showk az érzelmi intelligenciánkat mozgatják, rögtön elfelejtsük minden más negatív tulajdonségukat.

Ahogy olvastam a szerző elméletét, az jutott eszembe, hogy ez olyan, mint az Atkins, jól kitalált manipulatív marketing akció. Tudjuk, hogy az amerikaiak nem bírnak meglenni hús és csokoládé nélkül, viszont dagadtak, és eddig mindenki azt mondta nekik, hogy a csokitól és a steaktől azok. Hát kitalálunk egy "diétát" amiben pont ezeket kell enni és akkor fogyni fognak, és mondjuk legyen a szénhidrát mostantól a hunyó. Bumm, persze, hogy mindenki ráharap, végre egy olyan diéta, ami olyan mintha a Kánaánban lennék és megszabadít az eddigi lelkiismeretfurdalástól. Hát ez a könyv is ilyennek tűnik. "Eddig mindenki azt mondta nektek, hogy butultok és a pop kultúra rosszat tesz nektek, hát most én azt mondom, hogy épp ellenkezőleg." És eladok milliónyi példányt a könyvből. És itt az irónia... A szerző saját blogján ezt írja:

"In conversation, I sometimes describe this book as the Atkins diet for pop culture."

Hát az. Más kérdés, hogy erre én a helyében nem lennék büszke.

Nagy Britanniában is borul a bili

A Guardian cikke és a New Economics Foundation felmérése szerint is gáz van a kis és nagyvárosok utcáin: Anglia városai egyre inkabb klón-városokká válnak, a minden high street-en ugyanolyan boltokat nyitó üzletláncok miatt. A probléma másik vetülete, hogy az elővárosokat a bevezető utak mentén elöntötték a big box hipermarketek és áruházak. A trendet ismerjük mi is, elég az M1-M7 bevezető szakaszára gondolni, vagy azokra az egyre jobban eltűnő kisboltokra.

“Clone stores have a triple whammy on communities: they bleed the local economy of money, destroy the social glue provided by real local shops that holds communities together, and they steal the identity of our towns and cities. Then we are left with soulless clone towns. The argument that big retail is good because it provides consumers with choice is ironic, because in the end it leaves us with no choice at all”

Hogy mindez hova vezet, arra elrettentő példa lehetne az amerikai kis és nagyvárosok helyzete, és a szakértők szerint most még talán nem késő megállítani a folyamatot. Reméljük észbe kapnak... Persze tekintve, hogy a Budapesti főépítész, illetve az egész építészeti, városképi csoport engedte a Kálvin tér bemocskolását a koszos üvegdobozokkal, nem sok reményt fűzhetünk a témához. (Főleg ezt a hírt olvasva...)