Az egyetlen mozgásforma…

Fekszem a padlón. Kezeim, lábaim kinyújtva ernyedten fekszenek. Szemeim csukva. Érzem, hogy kintről egy kis huzat jön befelé az ablakon. Simogat. Másfél órányi izzadságtól ragad a testem. Jön egy férfi, egyre közeledik. Erős, de visszafogott hang árad felőle. Egészen közel van, érzem a rezgést a testemben. Az elmúlt másfél óra adrenalinja még pörög bennem, nem tudok teljesen kikapcsolni, de aztán mégis, lebegek a fel-fellobbanva cikázó gondolatok és a jóleső ernyedt üresség között. Feldob, hogy úgy érzem, kicsit újjászülettem. Kitörtem egy burokból. Ez a gondolat állandóan előtolakszik, ezért nem tudok teljesen ellazulni, de nem bánom. Végre, ITT VAGYOK.

***

Két férfi van a teremben, vagy harminc különféle pengetős, ütős, fúvós, csengetős, bizergetős, piszkálgatós hangszerrel. Sorra szólaltatják meg a hangokat, és egészen pontosan érzik, hogy mikor van szükség a férfias erőre, mikor az elcsendesülésre, mikor a diszkrét háttérbe vonulásra. A jelenlétük segítő, támogató. Húsz nő és két férfi, ez az arány, és az a két férfi ott és akkor teremtő erejű. Az energia ami belőlünk kirobban oda sugárzik, és megkétszerezve jön vissza percről percre. A hangok amelyek felőlük jönnek a legmélyebb rétegekig hatolnak. ÉRZEM a hangot, és ez nem csak az elő hangszeres minőség miatt van, hanem azért mert a két férfi érzi mikor melyikre van szükség. Megkérdezném őket igazából, ők hogy élik meg ezeket az órákat, arról az oldalról legalább annyira érdekes élmény lehet mint amennyire innen.

***

Afrikai dob ritmusa jár át, nem is hallom mi szól még, pedig biztosan a másik két kéz is varázsol valamivel. Csak érzem a lüktetést, ugrálok a ritmusra, magától működik a test, egyre lendületesebb, magasabbra, összevissza, repül a haj, cikázik a kéz, kiül az arcomra a vigyor, IGEN, ITT VAGYOK.
És az utolsó ritmusra jön az ordítás, húsz nőből egyszerre, ki sikít, ki ordít, jön belőlünk is a hang, örömkiáltás ez, ezt már nem lehet hang nélkül bírni, annyira jó.

***

Hazafelé már sötét van, letekerem az ablakot és még tart a szárnyalás. Kiürült a fejem, az a sok zsongó-bongó zizegés amivel vagy egy éve tele van megszűnt, itt van ez a csodás meleg vasárnap este, üres a margit híd szinte, jólesően egyedül vagyok, jólesően haza tartok a nem-egyedüllétbe, itt vagyok, az élet szép. Itthon lezuhanyozom, becsukom a fürdőszobaajtót, pedig nem szoktam. Ez most még az én 4 percem még a másfél óra tánc végére. Nemistudommióta nem adtam magamnak ilyen ajándékot. Pedig jajdenagy szükségem van rá. Most érzem csak igazán, hogy mennyire. Másfél év kihagyás után, egy eszméletlenül stresszes és dolgos időszakból éppenhogy kifelé mászva ezzel az órával visszatértem a Niához, az egyetlen mozgásformához amiben valaha igazán otthon éreztem magam. A dolgok szerencsés összjátéka, hogy ez a hétvége egyébként is felszabadító volt számomra sok tekintetben, és Hriczu Andi élőzenés órája talán ezért tudta ezt ekkora katarzissal lezárni. A hatása azóta is tart. Köszönöm Andi, hogy általad ekkora ajándékot adhattam magamnak, adhatunk magunknak folyamatosan.

Holnap este találkozunk a Montevideoban. :)

A zenészek (a férfiak :)): Vázsonyi János szaxofonista, Fehér Károly az Afro Sound hangszerbolt vezetője.

A Nia egy holisztikus fitness irányzat, ami idióta buzzwordként hangzik, de mégis nagyon pontos. Holisztikus mert egyszerre fitness és lelki táplálék, lélekgyógyászat, anélkül, hogy ezt tolakodóan tenné, vagy “túl lelkizős” lenne. Egyszerűen megfogalmazva, még egy antisportemberből mint én is kihozza azt, hogy a test a mozgás által örömre hivatott, és ezzel az örömmel gyógyítja a lelket. A gyógyszere az öröm és a rácsodálkozás (magunkra, a testünkre, az érzésekre, a mozdulatok egyszerűségére). Mozgáselemeit tekintve ötvözi a Keleti harcművészetekből átvett Tai-Chi, Tae-Kwon-Do, Aikido elemeket, a jóga pozíciókat a Nyugat táncművészetének stílusaival melyek a modern tánc, Duncan dance, Jazz tánc, Funky, illetve a terápiás módszerek közül az Alexander technika és a Feldenkrais módszer.

Ahogy írtam, az egyetlen mozgásforma  – az iskolai tornaórától a biciklin és a jógán keresztül a korcsolyáig – amiben valaha teljesen otthon éreztem magam. Még nagyon régen találtam rá, teljesen véletlenül, aztán soksok évig egyszerűen nem létezett Magyarországon, és aztán jött Andi, és visszahozta. Köszönet érte!