Amerikai pénztárca

Bementem a héten egy nagyáruházba, hogy vegyek Bencének egy új pénztárcát. Semmi extrára nincs szüksége: legyen fekete bőr, semmi csiliviliség, férjen bele a zsebébe és tárolja a pénzt és a kártyákat (igazolványok + bankkártyák + mindenegyébkártyák). Azt gondolná az ember, hogy ezzel nagyon melléfogni nem lehet, bemegyek egy boltba, leveszem a polcról az első sima fekete bőr férfi tárcát és az jó eséllyel megfelel minden fenti elvárásnak. De nem, Amerikában ez nem ennyire triviális. Itt ugyanis a plasztikkártya-gazdaság olyan szintre emelkedett, hogy a pénztárcáknak nincs aprópénzes rekeszük. Végignéztem körülbelül 50 különféle tárcát az áruházban, volt bi-fold, tri-fold, traveler’s, hip, front, mittudoménmilyen fajta, de egy közös volt bennük: az aprót nem ebben tárolod, a zsebek csak a papírpénz és a kártyák befogadására képesek.

És tulajdonképpen nem is kellene ezen meglepődnöm, hiszen én is egy kezemen meg tudom számolni, hogy egy hónapban hányszor fizetek itt készpénzzel. Mindenhol, és bármilyen kis összeget fizethetsz kártyával, ami az otthoni tapasztalatokkal ellentétben nem jár felesleges időhúzással.

A legtöbb helyen még a kezemből sem kell kiadnom a kártyát, mert a kis érintőképernyős terminál az ügyfél felé néz, én húzom le a kártyát, beütöm a pinkódot, nyilatkozom, hogy kérek-e plusz készpénzt (azaz sima ATMként is működik minden kártyaelfogadó hely 100 dollár összegig), majd elfogadom a végösszeget egy OK-val, amikor a pénztáros befejezte a cuccok scannelését. És ez a zseniális momentum, hogy a kártyalehúzás, pinkódolás, stb még azalatt történik amíg a pénztáros az árut pakolgatja és számlázza, így a végén a fizetés tényleg egy OK-ra klikkelés és kész.

Másik jelentős előnye a kártyás fizetésnek, hogy visszakövethető, hogy mire is folyik ki a pénzt a kezemből. Nem kell hónap végén azon sopánkodni bankszámlakivonattal a kézben, hogy hány 10000-es készpénzfelvét történt a hónap során és vajon mi mindenre ment el a pénz, hiszen ott áll feketén-fehéren, hogy mikor mire mennyit költöttünk.

És nem kell apróval bajlódni, és “nem tudok visszaadni” miatt bosszankodni, és nem lopják ki a pénztárcából a pénzem, és és és…

Ha majd hazamegyünk, ez nagyon fog hiányozni.

Szennyezünk és védünk

Amerikáról az a kép él az ember fejében, hogy az elképesztő pazarlás, túlfogyasztás, felesleges szemetelés és környezetszennyezés hazája. Ez sajnos nem jár messze az igazságtól, de amint kijöttünk, hamar árnyalódott a kép és felfedeztem egy érdekes ambivalenciát.

Az amerikai fogyasztói társadalom elképesztő, hihetetlen, gigantikus méretű szeméthegyet termel. Minden élelmiszer és fogyasztási cikk ezer réteg csomagolásban, és még annyira sincs visszaválthatós csomagolás, mint amennyire otthon még létezik. A kávét csak eldobható pohárban kaphatod, eldobható kanállal kavarod, nincs a pulton nagy cukorszóróüveg amiből belelöttyintesz magadnak 2 zutty cukrot, hanem a 2g-os kis cukroszacsikat tépkeded és dobod a szemétbe. A boltban a pénztáros pakolja zacskóba a vásárlásodat, nem túl spórolósan: ha egy zacskó már 2-3 terméket tartalmaz, újat kezd. Az otthoni direkt marketing (szemétposta) az ittenihez képest nulla, heti tucatnyi levél érkezik a címünkre “Current Resident”, “Our neighbor at…” megnevezéssel a cím felett. (Praktikus, mert így a DM cégnek nem nagyon kell a címadatbázis frissítéssel bajlódnia…)

Sorolhatnám még, de felesleges, viszonylag könnyen elképzelhető az, hogy egy társadalom hogyan tud szemetet termelni. Ami viszont nagyon érdekes, hogy ezzel együtt fényévekkel előrébb járnak nálunk a hétköznapi környezettudatos kezdeményezésekben, tehát AKI AKAR az igenis tud környezettudatosabban élni, a borzasztóan pazarló és autófüggő társadalmi berendezkedés ellenére.

Könnyen rávághatnánk, hogy csak divat lett a zöld, mint mindenütt, és igen, tényleg divat. A könyvesbolt TELE VAN remekül designolt színes-szagos “hogyan éljünk zölden” könyvekkel, és szinte minden terméken ott virít az “all natural” felirat (más kérdés, hogy ez mit takar valójában).

De ezen felül vannak VALÓDI zöld megoldásaik, és ezek gyakorlatiassága engem némiképp meglepett:

Háztartási szemét: Minden háznál van szelektív kuka, és nem bízzák a véletlenre: törvény kötelez a szemét különválogatására. Hogy miként ellenőriznek, azt nem tudom, de a lényeg, hogy törvénybe van iktatva és megteremtették a feltételeit. Három kuka van: kartonpapír, üveg + műanyagpalack (egybe!!!), egyéb szemét. (A sima papírt külön elviszik ha a kuka mellé teszed.) Ami érdekes, hogy a fehér és a színes üveg és a műanyagpalack egy kukába kerül, tehát nem kell azzal vesződni, hogy ezeket is szétválogasd, majd megteszi a feldolgozó. Tekintve, hogy Mo-on mennyire összevissza dobálnak mindent a kukákba, talán érdemes lenne egy ilyen megoldáson elgondolkozni. Gondolom úgyis válogatni kell, akkor meg nem egyszerűbb levenni a fogyasztó válláról ezt a terhet, annak reményében, hogy így szívesebben szelektál majd?

Zacskó: Említettem a zacskótengert ami minden bevásárlásnál hazajön velünk. Ez csak az első napokban okozott fejtörést, míg be nem szereztünk 4 darab textil bevásárlószatyrot. Aki látott már engem vásárolni az tudja, hogy otthon is textilszatyorral járok (hálóssal, amit - minő irónia - csak Amerikából tudtam beszerezni, annak ellenére, hogy Made in Romania…). A különbség az, hogy míg otthon megsértődik a pénztáros, ha közlöm, hogy nem kérek zacskót, itt a szupermarket hozott szatyronként $0.05 kedvezményt ad minden vásárláskor, és tökmindegy milyen zacskót viszel, lehet a konkurenciáé is. Azt már csak gyorsan említem meg, hogy a szatyrok, amiket minden szupermarket árul ($0.99) tök praktikusak, strapabíróak, és tényleg arra lettek kitalálva, hogy könnyen beleférjen a napi bevásárlás. Széles négyzet az alapja, így nem nyomják agyon egymást a kaják, és akkora, hogy ha telipakolod, épp elbírható. Jönnek velünk haza, az tuti.

Ez csak két apró példa, de még sorolhatnék. És a progresszív megoldások mellett továbbra is autóval járnak zsemléért a doboz-áruházba, isszák a napi három papírpoharas kávét, a palackozott vizet, és teregetés helyett szárítógépeznek…

Fejben blogolás

Augusztusban költöztünk ki, és azóta szinte minden nap fejben blogolok.

Ez úgy néz ki, hogy felírom a mentális jegyzettömbbe, hogy majd ha egyszer nekiállok újra blogot írni (mondjuk aznap este, gondolom én…), akkor majd ezt meg ezt le kell írnom. Általában vezetés közben végigmegyek a mentális jegyzetfüzeten, és ellenőrzöm, hogy mik is azok amiket MINDENKÉPPEN le kell írnom. Megpróbálok nekiállni, mert TÉNYLEG le akarok írni olyan sokmindent, csak sosem jutok el odáig, hogy meg is tegyem. És sosem volt jó a memóriám, úgyhogy gyanítom, hogy a jegyzeteim már most hiányosak…

Mindjárt jön az első, amit augusztus óta hurcolok az agyamban. :)

Ergot lehet nyerni

Nem szoktam benevezni ilyenekbe, de most valamiért kedvem akadt: lehet nyerni egy Ergo babahordozót: Win a Free Ergo Baby Carrier from Along for the Ride. Miért is ne? :)

Magyarország a tévé előtt ülő gyerekek paradicsoma

A post címe szó szerinti idézet a UPC által most közzétett felmérésből. Az adatok:

  • A magyar ifjak többsége (42%) legkésőbb kétéves korától, de 21%-ban már egyévesen vagy ennél is hamarabb a képernyő elé ülhet, és mindössze 7% azok aránya, akik csak négyéves koruk után nézhetnek először tévét.
  • a hazai gyerekszobák több mint felében (56%) külön tévékészülék található, s már az öt év alattiak közül is minden 5. gyerek akár önállóan is tévézhet a szobájában.
  • A szülői engedékenység (vagy felelőtlenség?) eredményeként egész Európában a magyar gyermekek időznek a legtöbbet a villódzó képernyő előtt: kétharmaduk több mint másfél órát, csaknem egyharmaduk (29%) pedig három óránál is többet tölt naponta tévézéssel. Minél nagyobbak, annál többet maradnak, de nagyon korán kezdik: már a legkisebbek, az öt év alattiak közül is minden második túlszárnyalja a napi másfél órát. Az európai országok sorában ez egyedülálló teljesítmény. Svájcban például a nagy többség legfeljebb napi 90 percet tévézik és csupán a gyerekek 4%-a marad 3 óránál is tovább.
  • Tovább súlyosbítja a helyzetet – bár a kontinensen ez nem kirívó –, hogy a magyar szülők csaknem egyharmada soha vagy rendszeresen nem tévézik együtt csemetéjével, s a többiek is leginkább csak az ártalmatlanabb gyerekműsorokat, filmeket és szórakoztató adásokat tekintik meg közösen. Az otthonok 21%-ában pedig soha nem beszélik meg, mit is láttak a tévében

És még hasonló csemegék találhatóak a közleményben és a csatolt grafikonokon. :( Ajánlom minden kedves szülőtárs figyelmébe ezt a könyvet: Ranschburg Jenő: Áldás vagy átok? Gyerekek a képernyő előtt

Meki reklám a bizonyítványon

Ahányszor csak megérkezik a Campaign for a Commercial-Free Childhood hírlevele az inboxomba, mindig azt hiszem, hogy az aktuális hírben foglaltaknál lejjebb már nem ereszkedhetnek a multik a kisgyermekekre özönlő marketingfogásaikkal. A mai hírlevél ismét bebizonyította, hogy tévedek: az egyik floridai általános iskolai körzetben a gyerkőcök McDonald’s reklámmal ellátott borítóban viszik haza a bizonyítványt - igen, a hivatalosat! - a suliból. Méghozzá nem is akármilyen reklám: akinek elég jók a jegyei, vagy a magaviselete a biziben, az ha bemutatja egy mekiben a bizonyítványt kap egy ingyen Happy Mealt.

Asszem a meki ezzel viszi a pálmát leundorítóbb gyerek-marketing-fogás témában. Még akkor is ha ez szerintük nem marketing: “McDonald’s has pledged to stop all advertising in elementary schools. When questioned about the report cards, a McDonald’s spokesperson claimed the promotion isn’t marketing.” (idézet a CCFC hírlevélből).

Legyintenék, hogy, á, már megint csak a lökött amerikaiak… de sajnos a helyzet már itthon is elég éles: újszülött gyermekem egészségügyi kiskönyve például tele van fizetett színes hirdetéssel. Nem beszélve arról, hogy a kórházi karszalagján is egy cég emblémája virított, méghozzá egy olyan cégé, aminek semmi köze nem volt a gyerek kórházi ellátásához, tehát még csak szponzorációnak sem nevezhető… egyszerűen a gyermek maga lett reklámfelület amint megszületett.

Szép. Új. Világ.

Az első és legfontosabb tanács friss terhességi cukrosoknak

A legelső tanács frissen diagnosztizált “cukros” kismamáknak nagyon közhelyes, de saját bőrömön tapasztaltam mennyire igaz: Ne ess pánikba ha magas lett a terheléses cukoreredményed! Elmondom miért mondom ezt így egy hónappal azután, hogy én megtudtam, hogy rossz lett az eredményem, és azt is elmesélem, nálam hogy zajlott le a Nagy Szembesülés.

  • Nem vagy cukorbeteg, csak a szervezeted máshogy működik, mint nem-terhesen és ez felborította a cukorháztartásod. Amint a kiváltó ok (az, hogy egy porontyot növesztesz magadban) megszűnik, a terhességi cukrod is megszűnik majd.
  • A kezelés egyetlen dolgon múlik: az étkezéseden. Mostantól szülésig oda kell figyelned mit, mennyit és mikor eszel. És ennyi.
  • A diéta NEM koplalás! A diéta NEM fogyókúra! A diéta NEM jelenti azt, hogy nem ehetsz csokit hónapokig!

Mindezekről bővebben későbbi bejegyzésekben írok majd.

[A korrektség kedvéért megjegyzem, hogy kis számban vannak olyan terhességi cukrosok akiknél nem múlik el terhesség után a cukorbetegség (általában azoknál akik eleve cukorbetegek voltak, csak még nem diagnoszitizáltáka betegséget). Ez kiderül a szülés után végzett kontrollon, de mivel igen kicsi az esélye, jobb ha nem parázunk rajta feleslegesen.]

Mivel az én terhességem eddig lényegében eseménytelenül zajlott, szépen elringattam magam abban a hitben, hogy már nem is lehet semmi, én leszek az a mintakismama, akinek még egy kis vashiánya sincs 40 hét alatt.

Na ez az illúzió aznap amikor én megtudtam, hogy a terheléses cukrom (75gramm szőlőcukor verzió) nem csak hogy magas, de igencsak magas lett, egészen hirtelen esett aprócska darabjaira. Éppen le voltam hangolva, mert egy fórumban ahol beszélgetni szoktam született egy nagyon beteg kisbaba, akinek csak néhány nap adatott meg itt köztünk. A beteg baba híre kapcsán rámjött a para, hogy mi van ha az ezernyi ultrahang ellenére mégis valami baj van. Este pedig kezemben volt a papír, miszerint terhességi cukrom van, ami “a babát és a mamát is veszélyeztető” állapot, “szigorú diétát igényel” stb stb stb.

Az az estém nem volt valami kellemes, de szerencsére másnap pár ismerős kismama, akik már több hete diétáznak felvilágosított az alapokról, mit is jelent egy terhességi cukros diéta, és hogy ne féljek nem kell állandóan szurkálnom magam. Így sikerült kilendülni a mini-depresszióból és belevetni magam a cukros hónapjaim első napjába.

A tanácsok, amiket a kismamáktól az első napokban begyűjtöttem azóta is a diétám alapjait képezik, a diabetológiai rendelésen már csak bólogattam magamban mindenre, hogy igen, ezt is már tudom. A motiváció, hogy a tapasztalataimat itt a blogomban is összegyűjtsem szintén innen származik: annyira nincs használható, praktikus információ, és nem minden friss terhességi cukrosnak lesz akkora szerencséje hogy összeakad két kismamával akik néhány óra alatt lényegében betanítják a diétát mielőtt még beparázna a nagyon orvosi cikkektől amit a neten találna enélkül.

Miért írok pont a terhességi cukorbetegségről?

Bár sok mindenről írtam már itt a blogon az évek során, ilyen nagyon dokiszagú komoly témát még nem fejtegettem. Most viszont a terhességi cukorbetegség aktuális az életemben, és úgy látom nem árt ha megjelenik róla néhány új sor az interneten. Elmondom miért.

Most vagyok a terhességem 28. hetében. Múlt héten voltam terheléses cukorvizsgálaton, aminek eredményeként megállapították, hogy terhességi cukorbetegségem van. Mivel eddig minden teljesen rendben volt, valahogy nem számítottam rá, hogy bármi gond lehet, lazán vettem a vizsgálatot, aztán koppantam nagyot amikor a terhelés utáni vércukor értékem 9,3 lett (határérték 7,8).

A terhességi cukorbetegség “gyógymódja” a szülésig tartó szigorú diéta, amelyben meghatározott időpontokban meghatározott típusú és mennyiségű szénhidrátot fogyaszt a kismama. Ez általában helyreállítja a cukorháztartást, és a terhesség után a probléma megszűnik.

Kedden voltam a diabetológián, ahol megkaptam a személyre szabott diétámat: az instrukciókat, mit szabad enni, mit kellene enni, és mit tilos enni. És mindezt mikor és milyen mennyiségben. Mostantól eleinte hetente kontroll vérvétel, és ha megfelelő javulás látható, akkor néhány hét után már csak 2-3 hetente kontroll.

Óriási szerencsém volt, mert a kezdetek kezdetén, amikor még csak a rossz eredményt tudtam, de a diabetológiával nem tudtam konzultálni, egy már másfél hónapja diétázó internetes ismerős minden tudnivalóval ellátott. Így hamar meg tudtam nyugodni abban a tudatban, hogy a diéta nem is olyan vészes, mint elsőre gondolja az ember.

Elkezdtem a neten kutakodni receptek, táplálékszámítás, és hasonló hasznos információk után, de nagy meglepetésemre az általános felvilágosító és nem egyszer paráztató cikkeken kívül nem sok hasznos dolgot találtam. Ahhoz képest, hogy egy viszonylag gyakori terhességi mizériáról van szó, meglepően kevés használható dolgot talál a frissen diagnosztizált kismama. Így, régi motoros blogger lévén kézenfekvőnek tűnt, hogy ha már úgyis ki kell magamat képeznem a diéta kapcsán sokmindenben, valamint a gyakorlatban tapasztalom meg hogy is megy ez, megosztom az információkat az Internettel, hátha másnak is hasznára válik. Másrészt a hivatalosan vezetendő diéta-naplóm mellé lesz egy saját, bővebb naplóm erről az időszakról.

Hát ezért pont a terhességi cukorbetegségről nyitottam új kategóriát itt a blogon.

(Korrektség kedvéért megjegyzem, hogy a post 2007 augusztus 24-én íródott, de csak október elején élesítettem a siteon.)

The Flickr API returned error code #100: Invalid API Key (Key has expired)